Az Intézet története

A DUNAMENTI REK Reprodukciós Központot (korábbi nevén Kaáli Intézetet) Dr. Kaáli Nagy Géza István professzor alapította 1992-ben. Az induláshoz a szakmai hátteret Dr. Wilfried Feichtinger professzor (1950-2021) biztosította, aki az 1980-as évek elejétől élen járt az in vitro fertilizációs (IVF) technikák fejlesztésében. A budapesti Intézet 1992 májusában kezdte el a működését. Ezt követte a szegedi (1997), a győri (1999), a debreceni (2003), a tapolcai (2005) és a kaposvári (2010) Intézet megnyitása. 2019-ben több meddőségi centrummal együtt a Kaáli Intézeteket is megvette az állam. Jelenleg többségi, állami tulajdonú gazdasági társaságként működünk. Az elmúlt több, mint harminc évben több tízezer meddő pár kezelését végeztük el az Intézeteinkben. A DUNAMENTI REK tapasztalata és nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő eredményessége ideális megoldást jelenthet annak a több tízezer magyar párnak, akik hiába várják, hogy gyermekük természetes úton foganjon meg. Ennek az országos intézményrendszernek az eredményes működését a széleskörű hazai tapasztalatokkal rendelkező, külföldi képzéseken is részt vett orvosok és biológusok garantálják. A budapesti Intézet élen járt új módszerek hazai bevezetésében és világszerte is újdonságnak számító technikák fejlesztésében is. 1994-ben Magyarországon itt alkalmazták először az intracitoplazmatikus spermium injekció (ICSI) eljárást, ami forradalmasította a férfi eredetű meddőség kezelését. Ebben az időben még a nyugat-európai klinikák közül is csak kevés helyen volt elérhető ez a kezelési módszer. Ezt követte az asszisztált hatching (AH) bevezetése 1994-ben. 1995 márciusában végeztük el az első megtermékenyítést hereszövetből izolált spermiumok felhasználásával. Az első fagyasztott-felengedett, korai osztódási stádiumban lévő (4-8 sejtes) embriók beültetését követően létrejött terhességről is a budapesti Intézet számolt be először hazánkban. Elsők között vezettük be a szekvenciális tenyésztési technikát, ami lehetővé tette a hólyagcsíra (blasztociszta) állapotban végzett beültetéseket. Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központtal együtt 2002-ben először itt vezettük be a FISH-technikán (Fluoreszcens In Situ Hibridizáció) alapuló preimplantációs genetikai vizsgálatot (PGD) melynek alkalmazásával kiszűrhetők a számbeli- vagy szerkezeti kromoszóma rendellenességet hordozó embriók.  Részt vettünk az embriók folyamatos megfigyelését lehetővé tevő, „time-lapse” -technikán alapuló rendszer és az azzal kompatibilis műanyag tenyésztő edény fejlesztésében. Ennek keretében a világon először a budapesti intézetből számoltunk be „time-lapse” -technika alkalmazásával kiválasztott embrió beültetését követően létrejött terhességről (2010).

Az Intézetek munkatársai, a magas színvonalú lombikbébi kezelések végzése mellett, tudományos cikkeket írnak, előadásokat és szakmai továbbképzéseket is tartanak. Az elmúlt több, mint harminc évben több kutatás is indult az Intézetben.  Ezek között volt olyan kutatás is amelyik világviszonylatban is egyedülálló (magas hidrosztatika nyomáskezelés kombinálása petesejtek fagyasztásával). A kutatások és klinikai vizsgálatok eredményeiről rangos nemzetközi folyóiratokban megjelent publikációkban számoltunk be. Az első átfogó magyar nyelvű, meddőséggel foglalkozó orvosi szakkönyvet is az Intézet munkatársai írták. („A meddőség korszerű diagnosztikája és kezelése” Medicina Könyvkiadó, 2006). Ennek a könyvnek 2017-ben jelent meg a második kiadása.

Folyamatosan szerepet kapunk az aktuális szakmai protokollok kidolgozásában, amelynek során különös figyelmet fordítunk arra, hogy abban tudományos evidencián alapuló és a nemzetközi szaktársaságok és szaktekintélyek által elfogadott kivizsgálási és kezelési technikák szerepeljenek. A célunk változatlanul az, hogy minél eredményesebb, minél biztonságosabb, és megfelelő evidenciákon alapuló kezeléseket tudjunk a hozzánk forduló gyermekre vágyó pároknak nyújtani.

To top
Megszakítás